Yves Marchand és Romain Meffre építészetre szakosodott professzionális fotósok. A napi munkájuk mellett a világot járják, és elhagyatott helyszíneket fotóznak a legmagasabb minőségben. Számos kiállításuk volt már világszerte, és Detroitról egy könyvük is megjelent. Tavasszal azzal kerestek meg, hogy szeretnének eljönni a Digépbe és a Vasgyárba fotózni. Sajnos nem sikerült engedélyt szerezni ahhoz, hogy a kohászat területén szabadon mozogjanak (beszédes, hogy Gunkanjimára, az elhagyott tengeri katonai támaszpont fotózására kaptak engedélyt, de a diósgyőri vasgyárra nem), de Tóth Viktor társaságában néhány épületet és a perecesi bányaigazgatóságot le tudták fotózni. A Digép területén a tulajdonosnak hála szabadon mozoghattunk. A nyugati erőmű épülete egészen lenyűgözte őket, a tervezett néhány óra helyett szinte az egész napot ott töltöttük. Elmondták azt is, hogy elsősorban azért jöttek most Magyarországra, mert látták a képeimet a nyugati erőműről. Érdekes volt az ő szemükkel látni az épületegyüttest, és nézni, ahogy az analóg nagyfilmes gépükkel dolgoznak. Elmondták, hogy bár már rengeteg helyen jártak, de ez a legkülönlegesebb erőműépület, amit eddig láttak. Nemcsak az art deco gépcsarnok, hanem az építészetileg hozzá illő különleges, poligonális alaprajzú hűtőtorony is lenyűgözte őket. A leggyakoribb kérdés, ami elhangzott tőlük a nap folyamán, ez volt: „ez tényleg nem védett?!” |
Hírek, írások >