Tavasszal azzal kerestek meg, hogy szeretnének eljönni a Digépbe és a Vasgyárba fotózni. Sajnos nem sikerült engedélyt szerezni ahhoz, hogy a kohászat területén szabadon mozogjanak (beszédes, hogy Gunkanjimára, az elhagyott tengeri katonai támaszpont fotózására kaptak engedélyt, de a diósgyőri vasgyárra nem), de Tóth Viktor társaságában néhány épületet és a perecesi bányaigazgatóságot le tudták fotózni.

A leggyakoribb kérdés, ami elhangzott tőlük a nap folyamán, ez volt: „ez tényleg nem védett?!”

A helyi ipartörténeti emlékek iránt érdeklődők kis csapata látogatott vasárnap délután a kohászatba. Vagyis az egykori Diósgyőri Vasgyárba, későbbi nevén Lenin Kohászati Művekbe. A hétvégi séta és fotózás apropóját a tavaly nyári I5 tábor tevékenysége, majd annak nyomán Tóth Viktor építész meghívása adta. Fiatal aktivisták ugyanis azon munkálkodnak, hogy ha többnek nem is sikerül, legalább a néhai Egyedi Gépgyár épületének új funkciót találjanak ki, s ennek révén esélyt kapjon az építészettörténeti jelentőségű csarnok. A különféle civil csoportok bevonásával zajló ötletelést néhány órás nézelődés előzte meg, aminek során a kirándulócsoport a valamikori tűzállótégla-gyár régebbi és újabb helyét is felkereste.

A tanulság sokféle, amiről alighanem több bejegyzésben is beszámolunk majd. Egyelőre jöjjön a "legszimplább": egy mérnökök tervezte és működtette, mérnöki terveket valóra váltani hivatott gyáregyüttesnél nincs jobb téma, amin épületek geometrikus sajátosságát, "mérnöki" szépségét/izgalmasságát fényképen megörökíteni lehetséges volna. Íme néhány példa

(az alábbi képek itt is végignézhetők: https://photos.app.goo.gl/dqx4rCqUT7Pc9SBHA)

Olvasnivaló, hallgatnivaló a témában:

Egy darab élet. A különös címet az 1970-ben készült/bemutatott dokumentumfilm viseli, amelyet a Mafilm Népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdiója (NTOS) készített, nagyobbrészt Miskolcon. Rendezője György István (a város díszpolgára 2006 óta, valaha a Miskolci Rövidfilmfesztivál igazgatója volt), kérdező riportere pedig Gyenes Antal szociológus. A filmben az 1940-es, 50-es évekből láthatók a szocializmus korszakának bevezető szakaszát jellemző filmhíradós jelenetek, majd a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji munkástársadalom rajzát igyekszik felvázolni, s ehhez a borsodi megyeszékhelyen készített interjúk szolgálnak eszközül.

Az egyik jelenetben például a filmesek a Kilián Gimnázium (mára: Diósgyőri Gimnázium) diákjaival beszélgetnek. A fejezet címe: Tizenhétévesek.

„Magyarországon munkáshatalom van. Milyen módon gya­korolják a hatalmat a munkások. Tessék!” – teszi fel a nyitókérdést a szociológus, amire az iskolásfiúk és -lányok részben a hallott-tanult panelek, részben saját személyes tapasztalataik, benyomásaik alapján próbálnak válaszolni.

Ha a filmben látható mintegy kéttucatnyi fiatal körülbelül 1970-ben lehetett 17 éves, akkor mára az életkoruk 65 év táján járhat. Vajon kik ők? Mennyien élnek közülük – és mennyien még mindig Miskolcon? (Kérdéses, persze, hogy diákkorukban itt lakók voltak-e vagy vidékről bejárók.) Vajon meg lehet-e találni közülük néhányat, s ha igen, megszólaltathatók lesznek-e vonatkozó emlékeikről, élményeikről?

Kérjük, akik az alábbi videóról, amely az Egy darab élet című 1970-es film kapcsolódó részlete, felismeri magát, vagy ismerős arcot lát, családjából, rokonságából, ismeretségi köréből, jelezzen!

A vasgyári rekultivációs projekt keretében pénteken (december ötödikén) egy rendezvényt szervezünk a Factory Arénával közösen.

Most nem a múltba akarunk révedni, hanem kimondottan a jelenre és a jövőre koncentrálni.

Ennek keretében lesz egy rövid séta a gyárban, majd Egri Zsuzsa, a Factory Aréna vezetője fogja bemutatni az épületet, ami eddig az egyetlen kísérlet a gyár épületeinek civil hasznosítására.

A bejárások után Ardey Emese Jövő Építésze-különdíjas diplomatervéből fog kiállítás nyílni (makettel és tablókkal), ami egy lehetséges jövőt mutat majd be.

Program:

14:00 regisztráció a Factory Arénában (bejutás az Ógyár térről az 1-es kapun) 

14:30 gyárbejárás: a kohászat jelene

15:30 épületbejárás (Skate park, mászóterem, alpintechnikai oktatóterem, koncertterem): civil kísérlet az ipari örökség hasznosítására

17:00 Ardey Emese Jövő Építésze-különdíjas diplomaterve: egy lehetséges jövő 

17:30: kerekasztal-beszélgetés a látottak és elhangzottak kapcsán

Ahogy az lenni szokott, a hallgatókra nagy benyomást tett a „tiltott zóna”.

A terveket múlt csütörtökön mutatták be.

A kohászat területét a műegyetemisták választották, köztük az idegen nyelvű képzésben részt vevő iráni és brazil diákok. Összesen három elképzelés született. Az egyik filmgyárat hozna létre a területen, a másik komplexebben gondolkodva építőanyagok újrahasznosításával foglalkozó üzemet és egyetemi negyedet, a harmadik pedig egészségügyi rehabilitációs központot, szintén az egyetem bevonásával.

A kohászat területe egyébként még romjaiban is lenyűgözte a résztvevőket.

Bemutattuk a „virtuális értékmentés”-névre hallgató tevékenységünket, aminek során a gyár és a kolónia jellemző épületeinek modelljét készítjük el.

Az előadó a projekt szakmai vezetője, Bereczki Zoltán okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök volt.

További fotók a Rekultiváció Facebook-oldalán találhatók.

Itt láthatjátok a képeket:

(A tudnivalók: a már hagyománnyá vált buszos gyártúrákat – amik tavasszal kerékpáros túrákkal egészültek ki – a vezetőség miatt most csak nagyon korlátozottan tudjuk megtartani.)

Tisztelt Sevcsik Mónika, elfogadva a feltételeket, melyeket a gyártúra korlátozása érdekében szabott, nem tehetjük meg, hogy elhallgatjuk véleményünket a hozzáállását illetően. 

Mint miskolci lakos nyilván Ön is tisztában van azzal, hogy a gyárterület mint a város közepén lévő, jelentős kiterjedésű épületegyüttes komoly problémahalmazt jelent a város jelenlegi életében. Egyetlen városvezetés sem volt mindeddig arra képes, hogy ennek a problémahalmaznak a kihívásaira szakértők bevonásával európai szintű, koncepciózus válaszokat dolgozzon ki. A terület egy zárvány, ahova a város lakói nem tehetik be a lábukat. Pedig ma Miskolcon alig van olyan ember, akinek közvetlenül vagy közvetetten ne lenne köze a gyárhoz. Mégis, a fentiekből adódóan is, a városlakók a nehézipari örökséget terhesnek gondolják, elfelejteni, eltörölni vágynak. 

Ma Miskolcon számos kulturális, ipari, civil egyesület, tudományos kutató stb. dolgozik azon, hogy a gyár és az ipar által teremtett értékek bekerüljenek a köztudatba, felhívjuk a figyelmet arra az épített és szellemi értékgazdagságra, melyet az egykor működő gyár és a kolónia itt létrehozott. Ennek szellemében szerveztük meg Gyártúráinkat az elmúlt években. Nem üzleti szempontok motiváltak és motiválnak bennünket, hanem az a szándék, hogy minél több embernek megmutathassuk, micsoda értékek is vannak még mindig a gyár területén. Jelenleg ennek megismertetésére az egyetlen lehetőséget a Gyártúrák jelentenék. A túrák vezetői a gyár történetének, építészetének szakavatott ismerői voltak, akik érdekes és közben szakmailag informatív vezetés keretében mutatták be a látogatóknak a gyár bizonyos épületeit. Ennek megakadályozásával nem nekünk tesz rosszat, hanem azt hátráltatja, hogy egyre többen lássák meg a gyár által teremtett értékek sokféleségét, hogy megértsék a megőrzés fontosságát, és belássák, hogy a város nehézipari öröksége nemcsak teher, hanem lehetőség is lehetne. Abban hiszünk, hogy a tudatos városlakó tájékozott városlakó. A Gyártúrák ilyen tájékozódási alkalmak voltak, illetve lehetnének. Sajnáljuk, hogy Ön számára csak az esetlegesen Önt terhelő felelősség látható mindebből.

A szervezők